Marci Anthony Photography

Ahol a pillanat örök emlék marad

Antal Marci vagyok és 2005 májusában Magyarországon, Budapesten születtem. 2020 októberében kezdtem el komolyan foglalkozni a fotózással. 2019-ben mint akkoriban sok fiatal rajongója lettem a repülő csodáknak, vagyis a drónoknak, és a levegőben készült fotóknak. A fotózás iránti szenvedélyem már itt elkezdődött. Családunk régi fotós barátja, Muhari László fotóművész, – aki azóta mentorom is- segítségként egyik profi drónfotós barátjához irányított, méghozzá Kubicsek Krisztiánhoz, aki azt mondta nekem: „Marci először tanulj meg fotózni, mert a drón nem más, mint egy repülő kamera”. Tanácsát megfogadva a létezhető összes fotós könyvet beszereztem, minden fotózással kapcsolatos videót megnéztem, és azonnal elkezdtem a tanultakat gyakorolni, kisérletezni. Elindultam tehát az úton ami napról-napra egyre jobban megfogott. Lépésről lépésre haladva egyre inkább éreztem, hogy egy fotó mennyi különböző érzést és hangulatot tud visszaadni. Órákat töltöttem el minden nap azzal, hogy tanulják, fotózzak, gyakoroljak ami szenvedélyemmé vált. Alig egy évvel később elmondhatom, hogy a fotózás nem az életem része, hanem az életem. Nagyon sokat köszönhetek a családom, mentoraim ( Muhari László, Kubicsek Krisztián, Tóth Tamás ) mellett a modelleknek is akik bizony sokszor extrém ötletek megvalósításában is segítettek nekem. A weboldalamon megtekinthető munkáimból egy kis ízelítő, melyből néhány fotóval már pályázatot is nyertem valamint az a megtiszteltetés is ért, hogy a budapesti Gozsdu udvar „Modern művészetek” kiállításán is szerepelhettem.

 Köszönöm, hogy itt vagy és remélem hamarosan Veled is találkozhatom egy klassz fotózás alkalmával, azért,hogy közössen  alkothassunk meg egy csodát, amely örök emlék maradhat számodra!

„A fényképezőnek kétféle szeme van. Mindkettő lát, de csak az egyik lát meg. A gép szeme tökéletes műszer, amely nem téved, de üres és pontos természetmásoló szerszám. A másik szemet belső tűz éleszti, és meleg tekintetéből alkotóerejű fény árad szét.”
Pécsi József